2022 nyarán a nagymúltú Apex Racing League újra útjára indította a NASCAR bajnokságát, melyet második alkalommal rendeztek a Truck Series gépeivel.

Csapatunk két pilótával képviseltette magát a mezőnyben. Az Apex Racing League Xfinity Series bajnoka Roós András és a liga szempontjából újoncnak számító Spiczmüller Richárd vágtak neki a főleg oválokat felvonultató szériának.

Meglepetés győzelem az első futamon

Saját bevallása szerint sem indult neki nagy reményekkel a futamnak regnáló bajnokunk, de aztán jött a meglepetés.

Sem ligában, sem iRacing official versenyen nem nyertem még Daytonában, viszont itt a bajnokság nyitófutamát sikerült behúzni, egy őrületes finis után. – mondta a duplázó Roós.

A remek start után azonban nem úgy jött ki a lépés, ahogy kellett volna.

Az ezután következő versenyek borzalmasan alakultak. Michiganben nem voltam gyors, de valahogy a végére a top 5-be keveredtem, azonban az utolsó körben egy baleset megpecsételte a futamomat. Charlotte-ban ugyanez volt a helyzet. Bristolban csak saját magamat okolhattam, hiszen a második helyről pördültem ki 20 körrel a vége előtt. Talladegában taktikáztam az üzemanyaggal, de nem jött össze. Road Americán egy büntetés miatt hátulról rajtoltam, és csak a 7. helyig tudtam felzárkózni.

Fotó: Apex Racing League

Szerencsére mindenki inkonzisztens volt a szezonban, így egy kis szerencsének, és a daytonai győzelmemnek köszönhetően bejutottam a rájátszásba, és úgy voltam vele, hogy le kell zárni az alapszakaszt, és teljesen új lappal kell nekiindulni a rájátszásnak. Ez sikerült is, hiszen Phoenixben jól taktikáztam, és így sikerült nyerni.

Fordult a kocka

Míg az alapszakaszban egyre másra jöttek a balszerencsés futamok, addig ahol igazán számított, ott sikerült lendületbe jönnie Roósnak, vagy ahogy mindenki ismeri Morfinak.

Felemás évem volt az Apex Racing League NASCAR Truck Series bajnokságában. Az alapszakasz elképesztően rosszul sikerült, míg a rájátszás majdnem tökéletes volt.

Újabb győzelem következett, ezúttal a “szentélyben”.

Watkins Glenben próbáltam okosan versenyezni, és ez sikerült is, végül a 3. hellyel nagyon elégedett voltam. Indianapolis volt talán az egyetlen verseny az évben, ahol úgy éreztem, én voltam a leggyorsabb. Nagyjából a verseny felében vezettem, és sikerült nyernem, amivel megszereztem a bajnoki címet.

Csapatban is a dobogón

Nagyon erős volt a mezőny, éppen ezért örülök, hogy sikerült nyerni, és külön öröm, hogy Spiczivel csapatban is fel tudtunk állni a virtuális dobogóra. – mondta Morfi.

Spiczmüller Richárd végül több nehézséget is leküzdve a legjobb ötben végzett a bajnokságban, amivel alakulatunk, a wannaBEE SRT megszerezte a csapatbajnoki 3. helyezést.

Fotó: Apex Racing League

Érdekes élmény volt egy ilyen ligában menni, oválon eddig csak iRacing official futamokon indultam. Igazából egy-két problémás arcot leszámítva a mezőnnyel nem volt gond. A tempóm általában nem volt túl jó és a Truck sem tartozik a kedvenceim közé, szóval ez önmagában nem lepett meg. A sok egyéni hiba egy fokkal jobban bosszantott, de ezekkel együtt is sikerült egy egész jó szezont zárni. Többé-kevésbé kimaradtam az igazán nagy zűrökből és ez végül sokat számított. – mondta Spiczmüller.

Csapatunk folytatva a hagyományt továbbra sem engedte ki a kezéből az egyéni bajnoki címet, hiszen az eddigi összes Apex Racing Leauge NASCAR bajnokságot méhecskés pilóta nyerte, Roós András pedig az Xfinity trófea mellé a Truck széria serlegét is a polcára helyezheti majd.