Daytona 500 dobogóval kezdtünk

Az LMP2 felállás Idén is két csapattal álltunk rajthoz az év első 24 órás versenyén. A “Yellow” csapatot ezúttal Eke Dávid, Nagy Szilárd, Roós András, Szabó László és Tóth Dávid alkották. A csapat felkészülése idén is – WannaBEE SRT hagyományoknak megfelelően – rövid és tömör volt. A verseny eleje csendesen Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Összefoglaltuk 2020-at

Boldog Új Évet Kívánunk! Elérkezett 2021, ami azt jelenti, hogy csapatunk már 5 éve töretlenül megy előre. Készülve az új kihívásokra, pár szóban emlékezzünk meg 20-ról. 2020-as sikerek A tavalyi évben rögtön egy Daytona 24h győzelemmel kezdtünk, az Eke Dávid, Roós András, Szabó László és Tóth Dávid alkotta csapat a Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Kategóriagyőzelem a NEC-en

Csapatunknál már hagyomány, hogy a jelenleg Nürburgring Endurance Championship, korábban VLN néven futó iRacing bajnokság kiemelt szerepet kap. Ennek megfelelően öt különböző autót indítottunk a 2020-as első fordulóban. Nem várt győzelem A TCR kategória most először volt a hivatalos kiírás része és rögtön egy győzelmet könyvelhettünk el az 5. splitben. Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sebringi sikerek

A mezőny nagyon szoros volt, éppen ezért a kvalifikáción után a 24. helyről rajtolt csapatunk. Kezdő emberünk Szabó László volt, aki már az első etapjában sok helyet javított, így hamar a top10-ben találtuk magunkat. Ezután szépen lassan kúsztunk felfele etapról etapra, így 2 óra után a 8. helyen vehette át Bővebben……

Szerző: Roós András | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Folytatódik a Gréta kampány

A Gréta kampány lényege, hogy minden szezonban egy kevésbé népszerű autóval, heti rendszerességgel próbálunk egy fix időpontban versenyezni. Az első ilyen megmozdulásunk 2020S1-ben volt, mégpedig a Daytona Prototype-al, ismertebb nevén DP-vel. Ez a kis összeröffenés a Make DP Gréta Again nevet kapta. A 2. szezon közeledtével úgy gondoltuk, hogy továbbvisszük Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Két autóval megyünk a hegyre

Február 8-án kerül megrendezésre az iRacing Bathurst 12h. Csapatunk újra egy PRO és egy Silver autót küld a kiemelt versenyre. A Bathurst 12h felállások a következők: PRO: Eke Dávid, Roós András, Tóth Dávid Silver: Horváth André, Módos János, Spiczmüller Richárd Mindkét hármas a Mercedes AMG GT3 mellett tette le a Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Győzelem a Daytona 24-en!

Az év első 24 órás versenyét Roós András kezdte a Corvette C7 DP volánjánál. Néhány kisebb incidenstől, karcolástól, horpadástól eltekintve az autót jó állapotban adta át Eke Dávidnak. Volt egy két apróbb hibám az első 4 órás etapomban, de ettől függetlenül elégedett vagyok mind a saját, mind a csapattársak teljesítményével. Bővebben……

Szerző: Roós András | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sikeres debütálás a BMW 120-on

A BMW 120 első fordulója Daytona volt, ahol a wannaBEE SRT PRO színeiben Tóth Dávid és Szabó László álltak rajthoz. A két órás versenyen remek, de idegtépő taktikával végül a második split 3. helyét sikerült elhozni. Ahogy a képen is látszik nem sokon múlt a 2. hely Izgalmakban igazán nem Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Két autóval állunk rajthoz a Daytona 24-en

Csapatunk a wannaBEE SRT két autóval rajtol el a február 18-án szombaton megrendezésre kerülő iRacing 24h of Daytona versenyén. A Chevrolet Corvette C7 Daytona Prototype volánja mögött Eke Dávid, Roós András, Szabó László és Tóth Dávid (wannaBEE SRT PRO) fog feltűnni, míg a Ford GTE-ben Abordán Armand, Horváth André, Módos Bővebben……

Szerző: Módos János | Közzétéve: telt el a közzététel óta